Tervek 2019: tanulni, tanulni, tanulni!

Rengetegen olvastátok a rendhagyó évértékelőmet és teljesen meghatott és meg is döbbentet, mennyi reakció érkezett rá, főleg, hogy mennyi pozitív. Ennyihez nincs hozzászokva az, aki online és a közösségi médiák felületén dolgozik, úgyhogy jó mélyen el is raktároztam ezeket magamban 🙂

Nálam 2019 a tanulás éve lesz!

Tanulni sok okból lehet: hobbi, érdeklődés, továbbképzés, önmagunk fejlesztése, szakmaváltás és még sorolhatnám… A tanulás szuper dolog, és ha az valami tök más, mint a munkánk, akkor az kimeríthetetlen energiaforrásként tud működni!

Miket fogok tanulni?

Nem meglepő, a kert téma kerül a fókuszba. És ezt több irányból is megközelítem. Voltam már január elején egy egynapos képzésen és megyek is még, illetve majd tavasszal magasított dombágyást építeni, hogy megtanuljam. És van több biokertes tanfolyam, hosszabbak, de itt még sakkozok melyikre menjek, mert túlvállalni se szeretném magam.

Tavaly ebből paradicsomszósz készült

Aztán van egy komolyabb vállalás, elköteleződés, mégpedig hogy jelentkeztem fitoterápia tanfolyamra. Ez fél éves, távoktatásos. Vizsgázni ugyan nem tudok, mert ez a hivatalos természetgyógyász képzés része és vannak előfeltételei. Én most elsősorban saját használatra, hobbicélú érdeklődéssel jelentkeztem, de nem zárom ki, hogy a jövőben komolyabban érdekeljen a dolog és elvégezzem az alapmodulokat is. Ezt kiegészítve figyelemmel kísérek néhány olyan oldalt, ahol inkább gyakorlati gyógynövényes tanfolyamok, túrák vannak (még nem írták ki az idei időpontokat), ez jó kiegészítése a távoktatásnak.

Van még sok minden, ami érdekel, de ezek jellemzően 1 alkalmas workshopok, így előre nem tervezek velük, mert rendszeresen vannak, amikor időm-kedvem engedi, jelentkezek rájuk. Ilyen például a szappankészítés, a vegyszermentes háztartás, illatszerek, kencék, a kovászkészítés, de még a kalligráfia is felkerült a listámra.

És mit tanuljatok ti?

Például lakberendezést, itt nálam 🙂 Az alapismereteket minden építkezőnek, felújítónak kötelezővé tenném, de azoknak, akik nem ülnek épp nyakig ilyesmiben, kiváló aktív kikapcsolódás, emellett olyan hasznos ismeretekre lehet szert tenni, amit az élet bármely szakaszán, sokféleképpen lehet kamatoztatni.

A lakberendezés fontos dolog, mert egy otthon kialakításának megvannak a szabályai és senki nem úgy születik, hogy ezeket tudja, még az sem, aki ösztönösen jól nyúl a dolgokhoz. Akinek pedig nem megy olyan jól, annak jó hír, hogy a folyamat tanulható és rengeteget lehet fejlődni, csak egy kis tudás kell hozzá. Ahogy már sokszor leírtam, nem az a lényeg, hogy trendi, kirakatlakásunk legyen, hanem hogy egy egyedi, minket tükröző otthont hozzunk létre, amivel tökéletes harmóniában vagyunk. Ennek az eszköze a lakberendezés! Ehhez viszont tudni kell a tervezési szabályokat, a stílusokat, azok jegyeit, mit-hogy lehet variálni, stb.

De először le kell tisztázni a célt, ami hosszú folyamat lehet, mire a fejünkben lévő káoszból szépen kikristályosodik a dolog. Aztán pedig tudni kell, hogy ezt milyen eszközökkel érjük el, ehhez viszont ismernünk kell a teljes rendelkezésünkre álló eszköztárat! A saját otthonunk megtervezése egy önismereti út is egyben és mint ilyen, elég hosszú folyamat, nem lehet elég korán elkezdeni.

A tanfolyamaim online vannak, videó formában mindenféle korlátozás nélkül, tehát aki egyszer jelentkezik rá, onnantól kezdve az oldalon bármikor eléri és bármennyiszer újranézheti! A tanfolyamokra bármikor lehet jelentkezni és mindenki a saját tempójában haladhat. Van egy remek hangulatú, sokszor vicces zárt FB csoportunk is, ahol mindig lehet segítséget kérni, akár véleményt kérsz az alaprajzi elrendezésről, akár egy bizonyos csempét keresel.

Január 9-én van a szülinapom. Ilyenkor mindig szoktam valami jó kis ajánlattal kedveskedni.

Idén árat emelek!!! Viszont szólok előre.

Az oldalon megtalálható minden tanfolyam,* az áthúzott ár lesz az új ár.

2019 Január 10 éjfélig lehet még a régi árakon jelentkezni a tanfolyamokra!!!

Legyen neked is 2019 a tanulás éve!

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

 

 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics