2018. szeptember 01.

Hazai és valódi – less be a hallgatók otthonaiba

Ígértem sok-sok hallgatói otthont. A Facebookra kitett videóba tényleg csak pár kép fért, most kicsit bővebbre vehetem 🙂

Fontos kiemelnem, hogy ez itt tényleg a magyar valóság! Nekik is nehéz, ők is szívnak, az ő mestereik is eltűnnek, meg hitel, meg csok, de este tv nézés helyett terveznek és burkolatok után kutatnak és tényleg minden szabadidejükben azzal foglalkoznak, hogy leendő otthonuk tökéletes legyen. Sok áldozattal jár a végeredmény, de utána hosszú évekig élvezhetjük a gyümölcsét.

Fogok egy csomó félkész és munkaközi képet is mutatni, mert egy otthon nem pár pillanat alatt lesz készen és fontosnak tartom ezt is megmutatni. Sőt, a kész után még évekig alakul… Csak nem szabad elveszteni a célt a szemünk elől!

Gabiék építkezése ismerős lehet, mert blogot is ír róla (MIndenüttjóde). Bár kis csúszásban vannak, de az építőipar jelenlegi helyzetében ez kb tökéletes kivitelezésnek számít:

Kingáék régi parasztházat újítanak fel, ők maguk bontanak, csiszolnak, glettelnek… azt írta katasztrofális a helyzet, ezért képet nem küldött, csak egyet a már felújított ajtóról:

Szilvi ezt írta: “Ma mostam fel először az első saját otthonom fürdőjét. Még nincs benne élet (és zuhanyajtó, tükör meg mosógép sem 🙈), de máris imádom. 😊💕 Na és magamon kívül vagyok az örömtől!”

Azok a bizonyos részletek… időbe kerül egy költözés után, mire belakjuk, otthonossá tesszük a lakást. Az nem olyan hogy megveszünk egy rakás kiegészítőt és kipakoljuk… Nóráéknál:

Vagy itt vannak Adriennék. Az ő lakásukat már bemutattam a blogon, a videóba is bekerült egy kép a nappaliról, ami nem sokkal a beköltözés után készült. Aztán Adri küldött egy friss képet, hogy ez már nem olyan csupasz és sokkal otthonosabb. A kettő között 1,5-2 év telt el:

Andiéknak is szerepelt már a blogon a lakás átalakításuk. Ők részletekben haladnak, most a fürdő-wc volt soron, eszméletlen jó lett, különösen az előtte kép tekintetében:

és a WC:

Márta bontott, egybenyitott, az eredmény pedig:

Nem kell félni a sötét színektől sem és nem muszáj nagy felületen használni…

Timi igazi barkácscsaj, ha lámpa kell lámpát készít, akár egy régi biciklikerékből, vagy faágból függönytartót, vagy farönkből lerakóasztalt:

Ritáéknál önmagában is remek a végeredmény, de az előtte képekkel (ahogy megvették az ingatlant) még ütősebb:

Lilláék felújított lakást vettek, itt nem volt bontás, burkolás, átalakítás, semmi… 

Kata Ausztriában dolgozik, de hétvégente itthon van és olyankor a kis faházát csinosítgatja:

Ildiék most költöztek, pl tükör sincs még a fürdőben, de a kedvemért küldött képet. Mondjuk a dobozokat odébb kellett pakolnia 🙂

Veronika se riad vissza attól, hogy ecsetet fogjon a kezébe. Balatoni nyaralójukban egy csomó bútort ő festett át és persze még nincs készen minden:

Ez pedig a lakásuk. Itt sincs minden készen, még csempézésre, tapétázásra is várnak:

Nem titok, hogy Zsuzsiék háza az aktuális kedvencem… ide azonnal beköltöznék 🙂 Pedig én nem sok otthonra mondok ilyet. Nekem is nagyon sok minden tetszik – mint mindenkinek, de ez nem azt jelenti, hogy mindben tudnék élni is. Érdemes ezt megjegyezni és tudni, mert nagy különbség van a tetszik és a tudok benne élni között! Fürdő előtte:

Utána:

Ház előtte:

Ház utána:

Ha már a házaknál tartunk… és ugye a régi házak a szívem csücskei… Juditéké előtte-utána:

Helgáék lakását is bemutattam már, sőt a Lakáskultúrában is megjelent. És volt a blogon egy másik lakásuk is, amit eladásra újítottak fel, ez pedig a következő. Szóval ők már teljesen profin nyomják. Ha valaki eladásra újít fel, akkor azt ezen a színvonalon kéne…

És Szilviéknek se ez az első projektjük, ők is már a profi táborba tartoznak. A legújabb munka még tart, de az eddigi fotók is ígéretesek 🙂

Csilla otthonát is nagyon kedvelem, számos szuper részlet van benne. Előtte:

Anették cserépkályháját sokáig csodáltuk a csoportban. Bevallom, amikor a szín volt a kérdés, én fehérre szavaztam, mondván hogy állandó darab, legyen semleges, és inkább legyen türkiz kanapé, vagy szőnyeg… Hát kivételesen örülök, hogy nem hallgatott rám 🙂

Bogiék konyhája is szuper, imádom, hogy nem fehér 🙂

Krisztináék hálója. Sokszor elég egy ütős tapéta…

Mariannéknál:

Georgináék csak átfestették a konyhát, mégis mekkora változás. Előtte:

És a gyerekszoba náluk:

Végezetül kukucskáljunk be Anettékhoz. Nem rossz, mi? Pláne, ha még látnátok, hogy kívülről az ablakok sötét türkizkékek 🙂

Huhh, hát most ennyi, ez a legújabb “eresztés”, a friss képek. Ugye milyen sokszínű és sokféle? Arra pedig nincsenek szavak, hogy mennyire büszke vagyok egytől egyik mindenkire! Nagy öröm olyan munkát végezni, ami másoknak segít, hogy elérjék a céljukat.

Ahhoz, hogy Te is megtaláld azt a stílust, stílusokat, amiben valóban jól érzed magad, ismerni kell őket, és nem csak a stílusokat, hanem az összes rendelkezésedre álló eszközt. Kicsit (nagyon) nyitni kell, sok újat befogadni, mert amikor látod a teljes palettát, nem csak egy szűk szeletet, na akkor tudsz igazán válogatni. Akkor tudod kiválasztani, mi az, ami neked való!

Ha szeretnél ehhez a szuper kis csapathoz tartozni és egy olyan közösségnek a része lenni, ahol kreativitást, kitartást, tudást szívhatsz magadba, támogatás és segítséget kapsz, akkor ne maradj le!

TANÉVKEZDŐ CSOMAG

2018. szeptember 3-ig EARLY BIRD áron!!!

Azaz 2 tanfolyamot kapsz egy áráért!!!

A csomag tartalma:

> A lakberendezés alapjai online tanfolyam

> Találd meg az otthonod stílusát I. online tanfolyam

> Facebook zárt csoport a hallgatóknak

A jelentkezők között kisorsolok 10 db páros belépőjegyet az első S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállításra!

 

>>> Részletek és jelentkezés itt <<<

 

Hasonló bejegyzések

Iratkozz fel hozzám és mutatok egy tucat trükköt, amivel igazi otthonná teheted a lakásodat!

Hozzászólások

  1. Nagyon ìzléses és igényes otthonokat mutattatok be, mindig lehet ötleteket szerezni.
    Élmény volt végig mazsolåzni!
    Köszönöm.

  2. Szia Ditta!
    Nagyon hálás lennék ha meg tudnád írni, hogy a Nóráék lakásában látható U alakú grafitszürkének tűnő kanapé milyen néven fut és hol beszerezhető.
    Mindegyik lakás klassz. Köszönöm.

  3. Kedves Ditta !

    Érlelődik már a gondolat egy ideje bennem is,de még ott van néhány “kifogás” .Viszont végtelenül hálás vagyok ezekért a képekért és a sok sok tanácsért,amivel inspirálsz bennünket.Egy igazi kincs a tudományod és lelkesedésed.
    Remélem már csak rövid ideig maradok a “kifogások völgyében ” és eljön a megoldások ideje is ,hogy olyanná varázsoljam az otthonunkat,hogy szeressek benne majd igazi nyugdíjasként többet otthon lenni !
    Addig is gyűjtöm az erőt,inspirációt ,tapasztalatokat,és a szépet és a szükséges pénzt is .

    Köszönettel:
    Zsuzsa

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics