Esettanulmány: panel konyha áttervezése

Évi szintén a hallgatóm, ebben a lakásban laktak albérletben, amit nemrég megvásároltak, de a konyhához még nem nyúltak hozzá. Panel viszonylatban a konyha nem kicsit, egy 74 m2-es lakáshoz tartozik, viszont 5-en laknak benne, külön étkező nincs. Szóval ha így nézzük, akkor máris nagyon kicsi 🙂

Ezerszer leírtam már, de sose lehet elégszer ismételni, hogy a konyhatervezésnek vannak szabályai, a technológiai sorrend a főzés ritmusát követi, így kényelmesen, gyorsan lehet a konyhában dolgozni, nem kell össze-vissza rohangálni, nem csepegtetünk szét, stb. Így lesz ergonomikus. Mindegy, hogy kicsi konyha vagy nagy, ezt követni kell. Többek között ezt is megtanuljuk az online tanfolyamon.

Mint minden esetben, itt is többféle megoldást ki lehet hozni, az igényektől függően. Most egy olyan variációt készítettem, amihez a lehető legkevesebb változtatás kell, de már ennyitől is sokkal használhatóbb lesz a konyha.

Ilyen az elrendezés jelenleg. Alig van szabad pultfelület, ahol dolgozni lehet, mosogató a sarokban, közvetlen mellette tűzhely, ráadásul ez zárja a sort. Az asztal mellett van egy beépített kamraszekrény, ami sok mindent elnyel, azonban sokat süti a nap:

Ami az új elrendezést illeti, pontosan követi a technológiai sorrendet és a pultfelületek méretei is igazodnak ehhez. Első a hűtő, utána egy kis pult, hogy le tudjunk pakolni, aztán mosogató, hogy megtisztítsuk a dolgokat, utána jön a legnagyobb pultfelület, itt dolgozunk a legtöbbet, aprítunk, darabolunk, összekeverünk, általában a kisgépeket is itt használjuk. Végül a tűzhely és utána még egy kis lerakó rész. A sarokba, ahol fordul a szekrény beiktattam egy 10 cm-es elemet, de ez lehet pár cm-rel több, ahogy kijön. Teljesen a sarokhoz nem jó rakni a tűzhelyet és a lenyíló sütőajtó is beleütközhet a másik oldal ajtajainak a fogantyújába és nem is férünk el kényelmesen. Van, amikor ide csak egy takarás kerül, de ki lehet használni, akár fakkos bortartó is elfér egy ekkora helyen vagy a tepsiket, tálcákat is beállíthatjuk.

Ha csak és kizárólag a konyhára koncentrálok, akkor ez a legoptimálisabb elrendezés. A kamraszekrényt most meghagytam.

Néhány trükk, amivel jobban kihasználhatjuk a teret:

  • panel lévén, nincs nagy belmagasság, érdemes felvinni a szekrényt a mennyezetig. Egyrészt letisztultabb lesz az összkép, mert nincs telepakolva a szekrény teteje, nem fog porosodni és nyerünk egy csomó extra tárolót. Amiket ritkán használunk, azok nyugodtan mehetnek a magasba.
  • A lábazatot is ki lehet használni, a lábazati fiókokban sok-sok minden elfér!
  • A mikrót feljebb tenném, a felső szekrény alá, hogy ne vegyen el az értékes pultfelületből. lehetőleg minél kevesebb dolgot tartsunk a pulton, ha abból kevés van.

Az igényeknek megfelelően aztán lehet egy csomó mindent variálni. Nem tartom szerencsésnek, ha a konyha a tűzhellyel végződik, de megoldható az is, hogy a 10 cm-es elem helyére teszünk egy 40-eset és a sor végére a tűzhelyet. Ezzel kicsit növeljük az egybefüggő felületet. Van előnye is, hátránya is, mérlegelni kell.

Aztán az is kérdés, hogy kinek-mennyi cucca van. Ha a kamraszekrény kiiktatható, akkor nagyobb hely marad az asztalnak és kényelmesebben elfér a család. De a hűtőt is a helyére tehetjük, így nyerünk még 60 cm munkapultot. Ha pedig kivisszük az étkezést másik helyiségbe, akkor egészen más lesz a felállás. Tehetünk az asztal helyére egy 3 részes magas szekrényt, amiben elfér a hűtő, a mikró/sütő és egy kamra vagy egyéb tároló is, így már egy nagyon kényelmes konyhánk lehet.

A leírtakból is látszik, hogy a konyhatervezés nagyon sokrétű. Vannak a szabályok, amelyek alapján meg lehet alkotni a tökéletesen kényelmes és jól funkcionáló konyhát. De van agy adott alaprajzunk is, ami általában ebbe az ideális elrendezésbe „bezavar”, nem elég hosszú a fal, nem jó helyen van az ajtó vagy az ablak, a fűtőtest, stb. Ezen a ponton el kell kezdeni kompromisszumokat kötni és mérlegelni, hogy miről mondjunk le, honnan veszünk el. És akkor nem szóltam még a harmadik dologról, az egyéni igényekről. Ennél a példánál is látszik, hogy más konyhát lehet kialakítani, ha valakinek kevés cucca van és kevesebbet főz, mást, ha sok és megint mást, ha kikerül az étkezés, de ebben az esetben még tovább lehet variálni az egészet, esetleg reggeliző pultot betervezni, stb.

Egy biztos, a konyhatervezés nem fekete-fehér és nincsen két egyforma eset, mert ha az alaprajz ugyan az is, az igények nagyon eltérőek lehetnek. Ennyi sok mindent figyelembe venni és jót tervezni pedig csak akkor lehet, ha tisztában vagyunk a szabályokkal, a technológiai sorrenddel, a munkaháromszöggel és minden egyébbel, ami ahhoz kell, hogy a konyhánkból a lehető legtöbbet kihozzuk.

*****

A konyha a lakás legkötöttebb helyisége. Ahhoz hogy kényelmes legyen benne főzni – tetszik-nem tetszik – egy sor szabályt be kell tartani. 10-ből 9,5 konyha kialakítása lehetne optimálisabb az adottságait figyelembe véve.

A konyhatervezés legnagyobb buktatója a szabályok NEM ISMERETE!

Ugyanakkor van azért rugalmasság is a tervezésben, csak nagyon nem mindegy miben engedünk a csábításnak, miben kötünk kompromisszumot. Ha ügyesen egyensúlyozol, akkor egy kényelmes, egyben egyedi, stílusos konyhád lehet.

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a Konyhatervezés online tanfolyamot <<<

 

 

 

 

 

 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics