2017. június 05.

Házprojekt: a hálószoba tapéta – újabb versenyző

Nagyon nehéz szülés kiválasztani a tapétát a hálóba. Megkértem Férjet, hogy készítsen mindegyikkel egy látványtervet, hogy jobban lássam egyben, ehhez lőttem egy képet a hálóról, ő meg jól megfotostoppolta. Egy sötét/fekete alapon virágmintás tapétát szeretnénk, kinéztem a wallpaperdirect.com-ról 4 tapétát és ezekből rendeltem 1-1 mintadarabot – a szállítással együtt 3.5 eurot fizettem.

A William Morrisos nagy leveles amit mindketten első körben kiejtettünk, még a látványtervek előtt, nem azért mert ne lenne szép, hiszen azért rendeltem, de túl mozgalmas, barokkos, nem ilyenre vágyunk. Az ágytakarót ne nézzétek, azt majd cseréljük, ha eldől a tapéta kérdés és szükséges. És egy új fejvég is kéne az ágyra, de most maradjunk a tapétánál 🙂

Aztán itt van a „malacos”. Ez is szuper, és ebben van a legtöbb fehér, ami jó, de túl vibráló és kontrasztos, ezért ő is kiesett a rostán viszonylag hamar:

Két befutónk maradt. A másik William Morris, Férj erre szavazott, bár ilyenkor általában hozzáteszi, hogy neki a másik is jó. Szerencsére egy hullámhosszon vagyunk és szereti, amiket kitalálok, ritkán van az, hogy valamire kategorikusan nemet mondd, ilyenkor azt nem is erőltetem, inkább más megoldást keresek. Bár Morris mintáira rá vagyok kattanva, amióta az eszemet tudom, ezért is rendeltem kétfélét, de valahogy túl klasszikusnak éreztem.

És az én titkos favoritom ez volt, de amikor élőben láttam, elbizonytalanodtam, ugyanis a háttere nem fekete, inkább sötétzöld és az egésznek ettől kissé elmosódott jellege van (élőben is). A tökéletes ez lenne, ha olyan fekete háttere lenne, mint a malacosnak. 

A nagy gondolkodás közepette gondoltam megnézek egy nagyméretű virágosat is. Nem is értem első körben miért nem válogattam ilyet, mert ezek jobban tetszenek. Ebből van egy kedvencem:

Mondjuk ez kb 3x annyiba kerül, mint a többi, mert egyedileg, a kért méretre készítik, de ez tetszik a legjobban. Sokkal nagyvonalúbb, mint az apró mintás. És nem, nem probléma, hogy a szoba kicsi, nézzétek csak meg jól a látványterveket, a nagy minta épp, hogy nem összenyomja a teret, hanem tágasabbnak tűnik. Persze más a helyzet egy nagyméretű, ismétlődő mintával, az tud hülyén kinézni, ha nincs helye eleget ismétlődni.

Minél többet nézem ezt a képet, annál jobban tetszik, és most már tisztán látom, hogy amiért a többi kicsit sántikált, az pont az apró minta miatt van. Mindenesetre kértem rá egy pontos tervet az oldalon.

Folyt köv.

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics