2017. február 15.

Házprojekt: a konyhánk története

Azt hiszen elég régóta vártok már arra, hogy megosszam a teljes konyhánkat. Elöljáróban annyit, hogy még mindig nincsen készen. Hiányzik a beépített mosogatógép ajtaja és még egy mellette lévő elem, ami már itt van, csak össze kéne rakni, ha lenne egy kis időnk.

De kezdeném 2011 nyarán… Ekkor vettem meg a Vaterán egy nagy kupac régi szatócsfiókot. Ez amolyan „azonnal kell” típusú érzés és vásárlás volt. Természetesen évekig a szekrény tetején porosodtak, de tudtam, hogy egyszer még fel lesznek használva és érdekes módon Férj, aki számtalan megjegyzést tett már a drága kis lomjaimra, a szatócsfiókokat sose bántotta 🙂 Szóval szépen éldegéltünk mi és a fiókok.

Aztán két évvel később megvettük a Házat és nagyjából rögtön tudtam, hogy beépítjük őket a konyhába. Majd később visszakanyarodok ide, most nézzük a konyhát. Az eredeti elrendezés szerint egy kicsi, sötét szoba volt itt, aminek az ablaka a beépített tornácra nézett:

Még rendes előtte fotóm sincs a szobáról, mert lefotózni se lehetett normálisan. Ezen a képen már elbontva az előszoba felőli fal és épp a hajópadlót szedtük fel:

Az egész átalakítási terv gyorsan összeállt, ez az egy tér volt, amivel többet szenvedtünk és számtalan vázlat született. A majd 42 m2-es étkező-konyha végül úgy állt össze, hogy összenyitottuk az előszobával és a tornáccal. Igen, itt főfalat bontottunk és 6 méteres acél áthidaló gerenda került be. Valamint a DNY-i falon lett egy új ablak. És sokáig így nézett ki a konyha. Egyébként nagyon szeretem ezt a képet, mert úgy mindent elmond. De én itt már láttam a mosogatómat az ablak előtt 🙂

A konyhát ekkor már rég megterveztem, gyakorlatilag az ablak nyílása a bútorelemekhez lett igazítva, hogy a mosogató pont középre essen. Shaker típusú konyhát szerettem volna, erről korábban itt írtam részletesen – most nézem, hogy ez pont 3 éve volt… Azért jó, hogy ennyi idő alatt nem változott az elképzelésem:) Aztán ott volt a nagy feladat, hogy a szatócsfiókokat is be kell építeni.

De haladok tovább időrendben, a fenti állapotok lassan, nagyon lassan normalizálódtak, lett padlónk és felkerültek a lámpák:

Igen! Hajópadló került a konyhába is. Ennek két oka van, egyrészt nem akartuk lebetonozni a vályogházat (csak a vizes helyiségek és az előszoba van betonozva), ahol eredetileg is homokra fektetett hajópadló volt, ott megtartottuk ezt a hagyományos megoldást, annyi különbséggel, hogy a párnafák közé 5 cm kőzetgyapot hőszigetelés került. A rétegrend alulról felfelé: föld – szellőző drain lemez – kb 15 cm kavics döngölve (ebben fut a csatorna) – kb 10 cm homok (ebben futnak a víz és fűtéscsövek) – 5×5 cm párnafa közte hőszigetelés – padló. A párnafa nincs sehol rögzítve, de nem is kell, ez az úsztatott lerakás sokkal jobban engedi a fának a természetes mozgást, mint amikor mereven lecsavarozzuk a párnafákat a betonra. A padlóról és az olajozásról itt írtam.

A másik oka a hajópadlónak szimplán az volt, hogy így szerettük volna, ez illett az elképzelt hangulathoz és közel fél év használat után se bántuk meg. Tökéletesen tisztán tartható.

Eljött a költözés ideje, pár napra rá megérkezett a bútor is:

Sajnos az ajtókat le kellett szednünk, mert nem száradt meg teljesen a festék és a szerelés közben itt-ott meggyűrődött. Ezt követően kicsit belassultunk, mert a költözés előtti hónapok nagyon húzósak voltak, le kellett eresztenünk. Pár héttel később megérkezett a tűzhely, majd a pult, a burkolónak lábműtéte volt, így csak januárban került fel a csempe és az is elég sok időbe telt, hogy rávegyük magunkat az ajtók megcsiszolására, újrafestésére. Egy szép januári hétvégén, amikor a hőmérséklet 0 fok felett volt és szépen sütött a nap, Férj hősiesen lecsiszolt mindent – nem teljesen, csak a sérült részeken. Mivel nagyon bejött a tejfesték a nappali polcoknál, ide is ezt választottuk.

Konyhaszigetnek eredetileg egy régi gyalupadot akartam, egy erősen felújítandó példány itt áll a garázsunkban:

Ezt végül elvetettük, túl sok lett volna a régi/rusztikus, így inkább vettünk az Ikeában egy modern darabot. Januárban felkerült a metro csempe is és ezzel együtt az elszívó, ez ismét nagyot dobott az összképen. A csempe 7,5×15-ös sima metro, antracit fugával.

Az utolsó hiányzó láncszem a polc volt. Ezt eredetileg régi fából szerettem volna, végül nem abból készült, de Bálint – Wind&Beer – kicsit bekoszolta nekem. A konzolok 4 cm széles, 0,5-ös laposvasak és nem alulról, hanem fentről tartják a polcokat:

A fiókokkal kapcsolatban nem volt kérdés, hogy csak az előlapjukat tartjuk meg, mögöttük normális sínes konyhafiókok rejtőznek:

És jöjjön most a sok-sok kép, a végén pedig összeírom, hogy mi honnan van. Az elszívó kivezetése melletti lyuk el fog tűnni, befalazzuk majd, amikor tavasszal kívülről is rendbe tesszük a Házat.

A nagymamám régi doboza és a kép, amit egy bolhapiacon vettem kb 1000 forintért, mind kedves emlék:

A tojástartó és a teáskanna a másik nagymamámtól:

Ez a kanna pedig egy kedves barátom nagymamájától száll rám, minden nap ebben készül a tea 🙂

Itt látszik, hogy a mosogatógépnek hiányzik az ajtaja (apósom csinálja) és mellé még jön egy három fiókos elem:

A presszó tábla közben lekerült onnan, átrakjuk a baloldali polc fölé, sokkal jobban mutat majd ott.

A konyha nálunk nem csak egy konyha, gyakorlatilag egész nap itt vagyunk, mint a fenti képen látható, itt legoznak a gyerekek – a mindennapokban legóban úszunk. A kanapén lehet mesét olvasni, ebéd után ledőlni, de pl főzés közben szeretnek a gyerekek odatérdelni és a kajába beleenni beszélgetni. De itt van a kanapéval szemben a gyereksarok is, kiskonyhával (amit anyukámék készítettek pár éve karácsonyra), kisasztallal:

Karácsonyra a nagyszülőktől egy hinta/gyűrű/rúd szettet kaptak. Ez a nappaliba vezető ajtóba került fel és a használatot illetően a lelkesedés nem múlik. Azóta 3milliárdszor hallottam azt a kérdést, hogy „Anya, mikor jövök én?”

Pókember sajnos nem járt hozzá, csak a fotó megihlette Férjet 🙂

A konyhától jobbra pedig a nagy étkező asztalunk, egyúttal az én „munkahelyem”. Erről most csak karácsonyos képet találtam.

A fotel ideiglenesen került oda, de úgy megszerettem ott, hogy maradt:

Bevásárló lista

*Akiket megcsillagoztam, ott nyugodtan lehet rám hivatkozni 🙂

Tisztában vagyok azzal, hogy általában az embereknek se idejük, se kedvük ennyit foglalkozni egy konyha kialakításával, csak az őrült lakber-mániások csinálják így. De nem kell 5 évig szatócsfiókokat őrizgetned, hogy egyedi konyhád legyen, mert megvannak a módszerek arra is, hogyan lehet egy konyhát egyszerűbben személyessé tenni, persze úgy, hogy ez nem megy a funkció rovására.

*****

A konyha a lakás legkötöttebb helyisége. Ahhoz hogy kényelmes legyen benne főzni – tetszik-nem tetszik – egy sor szabályt be kell tartani. 10-ből 9,5 konyha kialakítása lehetne optimálisabb az adottságait figyelembe véve.

A konyhatervezés legnagyobb buktatója a szabályok NEM ISMERETE!

Ugyanakkor van azért rugalmasság is a tervezésben, csak nagyon nem mindegy miben engedünk a csábításnak, miben kötünk kompromisszumot. Ha ügyesen egyensúlyozol, akkor egy kényelmes, egyben egyedi, stílusos konyhád lehet.

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a Konyhatervezés online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics