2016. december 06.

Neked miről szól a karácsony?

Ahány ház, annyi szokás… a karácsonnyal sincs ez másképp. Vannak, akik még 24-én délelőtt is a plázákban rohangálnak és vannak, akiknek már novemberben becsomagolva várakoznak a kézzel készített ajándékaik. Vannak, akiknek ez a valláshoz kapcsolódó ünnep és vannak akiknek a családi esemény a fontos. Vannak, akik otthon, csendesen töltik ezeket a napokat és vannak, akik inkább elutaznak. Vannak, akik eléneklik a mennyből az angyalt és vannak, akik nem. Vannak, akik teljes ünnepi pompába öltöztetik az otthonukat és vannak, akiknek a külsőségek kevésbé fontosak. A gyerekek az ajándékokat várják izgatottan, a felnőttek inkább finomakat ennének és jókat beszélgetnének. Kinek így, kinek úgy, de a karácsony a családról szól és különleges.

Az elmúlt években sokat változott a hozzáállásom a karácsonyhoz, évről évre próbálom lassítani az egészet, mindent időben elkészíteni, beszerezni, hogy nyoma se legyen a rohanásnak. Az üzleteket, tömeget kerüljük, a bevásárlóközpontoknak a környékére se megyünk, a gyerekek ajándékait online rendeljük. Szeretjük, ha nyugalom van, nem rohanjuk végig három nap alatt az egész rokonságot agyon stresszelve magunkat. A családban a gyerekeken kívül mindenki kézzel készített ajándékot ad-kap és a munka mennyiségét is igyekszem minél jobban visszaszorítani, ahogy közeledünk az ünnepekhez. A lakást apránként feldíszítjük, a gyerekekkel mézeskalácsot sütünk, díszítünk és bekúsznak a karácsonyi dalok is.

Lassítsatok le és fókuszáljatok a családra, mert erről szól az ünnep:

https://www.youtube.com/watch?v=ktCqNMYuY_0

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics