2016. szeptember 06.

Házprojekt: augusztusi munkák és a KÖLTÖZÉS!

Amikor márciusban elhatároztam, hogy eleget babáztunk már a Házzal, itt az ideje befejezni, akkor augusztus 1-et tűztem ki költözésnek. Ez 1 hónapot csúszott, pedig az elmúlt fél évben nagyon feszített tempót diktáltam. De a lényeg, hogy megtörtént, átköltöztünk! Az előző beszámolót a párnafa-hőszigetelés lerakásnál fejeztem be. A legnagyobb helyiség, az étkező-konyha lerakásáról egy videót is készítettünk, egy napnyi munkát sűrítettünk bele két percbe:

Miközben mi a padlót csináltuk, gépészünk is folyamatosan dolgozott, egy csomó csövet odatekergetett a kazánhoz:

IMG_0080

Felkerült a kád, a mosdó csaptelep, lett működő WC-nk. Mind a folyóvíz, mind a WC hatalmas öröm volt számunkra, hiszen 3 éven keresztül nem volt egyik sem a Házban. Bekerült a helyére a kád is, bár azt még egyszer le kellett festeni, tudom, erről még lógok egy részletes beszámolóval! És közben megérkezett a hajópadló:

IMG_0124

Ezt mi magunk raktuk le és itt szeretném megköszönni Anyukáméknak a mérhetetlen segítséget, akik hat 3-4 napos „hosszúhétvégén” átjöttek és segítettek nekünk a párnafa+hajópadló lerakásban. Nélkülük nem lettünk volna készen!

IMG_0134

Mindemellett ezerrel próbáltuk véglegesíteni a padló színét, nem is tudom hány kört és színpróbát futottunk mire meglett. A padlóról részletesebben írtam itt és még fogok is!

Miután a fiúk letették a padlót, az én kis köreim következtek: Bár kefélt, csiszolt állapotban érkezett, át kell csiszolni olajozás előtt, mert voltak „pöttyös” deszkák, kalapács, ceruza és egyéb nyomokat kellett eltüntetni. Ezt egy excenterrel csináltam végig. Utána alapos porszívózás, két kört kellett porszívózni, egyet rendesen és a egyben pedig a fózolás réseiben, majd feltörlés és jöhetett az első réteg olaj! Most látom, hogy az olajozásról nincs is kép! Ezt majd pótoljuk, hiszen a nappali még hátra van 🙂

Az első réteg olaj után szintén finoman át kellett csiszolni, mert a nedvesség hatására a fa „kiszőrösödik” Próbáltam géppel, kétfélével is, finom csiszolóvászonnal, de túl durva volt, a csiszolószivacs vált be nagyon, nem is kellett rányomni, tényleg csak átsimogatni a felületet, ettől olyan sima lett, mint a baba popsija. Ezt követően ismét 2 kör porszívózás, feltörlés, majd a második, színtelen olajréteg következett. A száradás után szivaccsal csiszolás, 2 kör porszívózás, feltörlés… Ezt ha összeszámolom, 14 kör, a 100 m2-en… Vagyis ebből 26 még hátra van, de ez már játék lesz 🙂

IMG_0158

Biztos sokan azt gondolják, hogy ezek nem normálisak és lehet, hogy igazuk van, de itt ülve, a padlót nézve, most is azt gondolom, hogy megérte az összes fájó porcika, befektetett idő és munka! Mert volt egy álmunk, de nem volt ahhoz elég pénzünk, hogy megvegyük és lerakassuk a kész és tökéletes padlót, viszont nem akartunk lemondani az elképzelt látványról. Van olyan pénz (nem is kevés), ami kiváltható saját idővel és munkával!

A srácok eléggé élvezték a hatalmas üres teret és nem hiányolták, hogy már nem lehet homokozni bent a Házban 🙂

IMG_0253

További gépészeti munkák következtek. Felkerültek a csodaszép Betatherm Metrum radiátorok, ezekről külön is fogok írni. Itt kellett pár kört futnunk, mert a nagyon nehezek és a vert fal nem bírta el őket. Végül az 50 cm-es falakon átmenő csavarral kellett feltenni őket. Közben folyamatosan szerelgettük fel a lámpákat. Amikor már nagyon elegem volt, akkor mindig kértem, hogy tegyünk fel 1-2-t 🙂

Ezeket nem bíztuk a villanyszerelőkre, egyrészt mert elég furán néztek rám a lámpáimat látva, másrészt kb 2 hónapja könyörgök nekik, hogy fejezzék már be a munkákat, de még mindig hiányzik vagy 10 konnektor-kapcsoló, nincsenek felszerelve a szellőzők, mint a napokban kiderült vannak olyan konnektorok, amikbe nem lehet bedugni semmit és olyan szar minőségű szerelvényeket tettek fel, hogy már az elején le kellett volna szedetnem az összeset és visszavitetni velük. Van olyan kapcsoló, ami nem működik, persze szerintük a fal a hibás, mert nem egyenes 😀 Ez az én hibám is, mert kinéztem, hogy milyen márka/család legyen, erre jött a villanyos és közölte, hogy majd ő hoz nekem olyat, ami nem drága de jó minőségű. Én meg elhittem és örültem hogy egy feladat lekerül a vállamról és kinézetre nincs is vele baj. Egyébként ez érdekes, mert ilyet soha egy munkánál se engedek meg és mégis a saját Házunknál ez valahogy megtörtént, tényleg nem értem, de hát emberből vagyok, így hibázok…

A padló olajozás után szorgosan ragasztgattam és festettem a szegélyléceket. Hihetetlen mennyit számít!

IMG_0293

De ez sincs kész mindenhol, a gyerekszobába és az étkező-konyhába feltettem, de a hálóban még nincs felragasztva, ezért az ágyunk a szoba közepén áll és nincs bent semmi más 🙂

Folyamatosan voltak olyan dolgok, amiket Férj csak „Ditta látványpékségének” hívott, azaz egyáltalán nem fontos, de látványos dolgok, amikre szükségem van időről időre, mert erőt adnak. Ilyenek a már említett lámpák aztán a WC-be felrakattam az újságtartót:

IMG_0238

Átvittük a dédi mamámék nagy tükrét, a 150 éves padot, és az étkezőasztalt:

IMG_0265

IMG_0116

Egy ilyen látványtól bizony jobban megy a munka 🙂

IMG_0322

A költözködés napja igazán eseménydús volt! Úgy vágtunk neki, hogy még nem volt meg a gázszolgáltató műszaki ellenőrzése, nem volt visszaszerelve a gázóra és nem volt beüzemelve a kazán, ergo meleg víz se volt. Ez a három lépés jó esetben egy hét alatt lezajlik, nekünk volt rá egy napunk és valahogy sikerült is! Reggel jött a műszakis, délután visszakerült a gázóra és szerencsére, aki visszaszerelte ő a környéken az Aristonos kazánbeüzemelő, így ez is megvolt egy körrel. Este fel is avattuk a kádat 🙂

IMG_0355

Jelenleg nem nagyon tudok pakolászni, mert nincsenek még bepolcozva a gardróbok, nincs meg a beépített szekrény a mosókonyhában és könyvespolcok sincsenek. Ezért a nappalit beáldoztuk raktárnak, minden ide került, amit nem tudtunk a helyére tenni, hogy csak egy helyen legyenek dobozok és kupi:

koltozes2

A konyhabútor ma érkezik, alig várom, hogy legalább abba bepakolhassak 🙂 Illetve ma készül el a wc mosdónk, megyünk érte a helyi sírköveshez és holnap jön a gépész bekötni a konyhai és a mosdó csapokat. Csütörtökön lezavarunk egy szülinapi zsúrt, megrendeltem a tűzhelyünket innen. 70 cm széles lesz, 5 gáz égőfejes, elektromos sütős, ebből nincs túl nagy választék a standard márkák között és a fél millás darabok se jöhettek szóba. A Lofra tűzhelyek a többi hasonlóhoz képest jó áron vannak:

lofra

Ez még 2-3 hét mire megérkezik, addig marad a rezsó 🙂

rezso

Rengeteg munka vár még ránk: mindent bepolcozni, hogy el tudjunk pakolni, a nappali padlót befejezni, hálóba és nappaliba szegélyeket feltenni, a spalettákat letisztítani/lefesteni, a wc-fürdő-nappali ajtókat befejezni, a 2 gardróbra és a mosókonyhára tolóajtókat készíteni és ezek csak a nagyobb dolgok, van még kismilló apróság és javítgatni való, a házon kívüli feladatokról nem is beszélek…

Szóval nem kell aggódni, hogy mostantól mi lesz, és ha be is fejeznénk a belső tereket még mindig van 1000 m2 kert, veteményes, pár év múlva esedékes tetőtér beépítés és egy kis ház, amit szintén szeretnénk majd felújítani. Szerintem 10 évig bőven lesz miről írnom 😀

Átmeneti állapotok, konyha nélkül, a konyha közepén a kanapéval és kiterítve a szőnyegek, hogy szellőzzenek, per pillanat így nézünk ki:

koltozes3

koltozes5

*****

A lakberendezés alapja a FUNKCIÓ!

Teljesen mindegy, hogy van egy szép kanapénk, ha rossz a szoba elrendezése, vagy lehet szép burkolatunk a WC-ben, azonnal tönkre vágja a műanyag felmosóvödör a sarokban. Kerülhet rossz helyre kapcsoló, lámpa, lehet kevés tárolónk, választhatunk rossz burkolatokat, színeket.

Rengeteg olyan ALAP dolog van, aminél, ha rosszul döntünk, azon nem fogunk tudni később változtatni!

Nem fogjuk újra átrakni a falakat, vagy szétverni a vadiúj burkolatot, és az új konyhát sem bombázzuk szét, mert rossz helyre kerültek a kiállások.

Ha van egy alap TUDÁSUNK, akkor a HIBÁK ELKERÜLHETŐEK!

Minden megtanítok a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a LAKBERENDEZÉS ALAPJAI online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics