Házprojekt: fürdőszoba végleges tervek

Ha az ember hosszan építkezik, akkor benne van a pakliban, hogy menet közben itt-ott módosul az elképzelése. Így volt ez velem is a fürdőszoba kapcsán. Bár ez építkezéstől független, felteszem ez után is pár évente variálni fogok 🙂 Az eredeti terv valami ilyesmi volt:

furdo regiZöldes-kékes MOZA cementlap a falon, és meg volt már hozzá a hatalmas türkiz tükör és a lámpa is. A mosdószekrény is – amit Alex készített el – ehhez passzol (Farrow&Ball, Breakfast Room Green). A probléma ott kezdődött, hogy képtelen voltam a cementlap színeit és mintáját illetően dönteni, mert egyik szebb, mint a másik. Ezzel konkrétan a tervezés kezdete óta tökölünk, újra és újra elővettük, voltunk Ajkán is a MOZA gyárában, megnéztük hogyan készülnek a lapok:

moza gyar

És ötszázféle tervet készítettem az oldalukon lévő cementlap tervezővel.

Végig volt bennem egy olyan érzés, hogy valami nem stimmel, valami nem áll össze, pedig tudtam, hogy a koncepció jó. Hogy tényleg nem ezt kerestem vagy csak egyszerűen nem voltam olyan tökös, hogy bevállaljak egy ilyen karakteres burkolatot, nem tudom. Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve megrendeltem a MOZA lapokat sima fehérben, de hatszögletűeket, hogy azért legyen benne valami csavar.

Eleinte úgy gondoltam, a kiegészítő színek maradnak, de aztán azon kaptam magam, hogy vettem egy új tükröt, a régit meg eladtam. Valójában a kezdetek óta régi vas ablak tükörre vágytam és egyszer majdnem vettem is, de megijedtem a súlyától és hogy, hogy fogja elbírni a vályogtégla válaszfalunk. Ez kisebb méret és nem is olyan vészesen nehéz:

tukrok

Ez elindította a lavinát és borult a színekkel kapcsolatos tervem. Még fel se eszméltem, de már eladtam a lámpát, helyette egy régi ipari lesz, amit még ezer éve guberáltam valahol, ezt eredetileg a bejárat előtti fedett részre terveztem:

lampak

Így viszont a mosdószekrény fura lenne zölden. Húztam, halogattam, mert nem egy barátságos munka esztergált lábakat festegetni, meg úgy általában ezt az egész bútort… De szerencsére volt még itthon egy kis Farrow&Ball Plummet szürkém, meg alapozó is hozzá, így a pünkösdi hétvégén fogtam, picit megcsiszoltam, alapoztam és két rétegben lefestettem. Na jó, a belsejét csak egy rétegben 🙂 Találtam itthon 4 db fekete fiókgombot, pont jók is lettek hozzá:

mosdomontazs

A régi kádunk még felújításra vár, de most már igyekeznem kell, mert heteken belül beszerelik. Itt a kihívást inkább az jelenti, hogy az 5-6 éve, a Káptalantóti Liliomkert piacon vásárolt kádlábaimat rátegyék a mostaniak helyett:

kad

És van még pár kiegészítő, kisbútor. Törölközőtartó fog készülni régi sámfákból. Van egy zöld kerámia lerakóm, kád mellé jó lesz vagy a fa sámli, majd meglátom. A kis szekrény egy kedves barátom nagymamájáé volt, a hagyaték után a lakásürítés során kértem el. Bekerül egy szék is és egy régi szőnyeg, amit sok éve vettem a vaterán 2-3000 forintért. Valamint a bontott ajtóink egyike tolóajtó lesz a mosókonyha felé.

Összességében valami ilyesmi lesz, fehér fal, beton padló, fehér MOZA lapok szürke fugával, de csak a kád körül és a mosdónál. Csaptelepek az Imhaustól, ez nagyon megtetszett, mert régies forma modernizálva, pont illik ide. A sok szürke-fehér pedig nem lesz rideg, hiszen ott van a natúr ajtó, a régi bútorok, a szőnyeg és egy kis zöld kiegészítő színnek, bár ezen még agyalok.  Csak 1-2 kiegészítő hiányzik, viszont most érzem hogy teljesen megnyugodtam, nem pörög tovább az agyam és ez ilyenkor azt jelzi, hogy pontosan összeállt az, amit elképzeltem 🙂

moodboard_uj

A Házprojektet a FB-on itt követhetitek.

UPDATE – Beszerzési források, bár párat belinkeltem már, de itt van összesítve, mert sokan kérdezitek:

  • Mosdószekrény – Ent-eriőr, hivatkozzatok csak rám 🙂
  • A falikarok és a zöld kis kerámia lerakó Vivre. A régi verzióban szereplő tükör és lámpa is innen volt. Igen, ide regisztrálni kell és  rendszeresen nézni…
  • Tükör – Bazi Bazár
  • Csaptelepek – Imhaus
  • Cementlap – MOZA
  • A kád, a szőnyeg és a sámfák Vateráról, a lámpa és a szék lomtalanításból, a kisszekrény ismerőstől, a régi ajtó pedig a bontásból maradt.

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics