Új fejezet indul egy 180 éves parasztház életében

Szeretnék Nektek bemutatni egy 180 éves parasztházat Kapolcson, aminek a felújítását lépésről lépésre követhetitek. Barbiék 2014 tavaszán vásárolták meg az eredeti állapotú kőből épült Balaton-felvidéki házat azzal a céllal, hogy egy kis Provence-i hangulatú vendégházat hozzanak létre. Ilyen volt a ház:

hazai provence2

hazai provence1

hazai provence3

Elég beleszeretős, igaz?

Több okból is követem a Hazai Provence-ot, egyrészt Barbi gondolkodásmódja és „munkamódszere” roppant közel áll hozzám, másrészt pedig mert tavaly nyáron részt vett a stílus tanfolyamomon és az Alapozó tanfolyamot is elvégezte ezért különösen kíváncsi vagyok mi kerül ki a keze alól. Őt is komplett idiótának titulálták, amiért megvesz egy romhalmazt, bár ehhez képest a mi házunk remek állapotban van, szóval ő még őrültebb, mint én…

Pár képben bemutatnám hova jutottak az elmúlt fél évben. Mint minden ilyen munka, ez is rombolással kezdődik, de itt ijesztő méreteket öltött, a ház nagy részét legyalulták:

hazai provence4

hazai provence5

Hogy aztán szépen újra rakják és az eredeti kőfalhoz hűek maradtak:

hazai provence6

hazai provence7

A külső szerkezeti munkák után már a belsők folynak, válasz falak épülnek bontott téglából és csodás autentikus gerendázatot kaptak a lenti helyiségek:

hazai provence8

hazai provence9

A Hazai Provence persze nem csak ennyiből áll. Barbi szorgosan járja a bolhapiacokat és kutatja azokat a bútorokat, tárgyakat, amelyek illenek a megálmodott környezetbe és a régi darabokat természetesen saját maga újítja fel, alakítja át. Néhány példa a munkáiból, szerintem a képek magukért beszélnek:

hazai provence10

hazai provence11

hazai provence12

hazai provence13

hazai provence14

hazai provence15

hazai provence16

Itt olvashatjátok, hogy Barbi hogy is boldogult a lakberendezéssel, nem egyszerű a feladata, igaz, sose az.

 

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

 

 

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics