Házprojekt: Miért szívunk régi házzal, ha újat is építhetnénk?

Időről időre előjön a téma az olvasók részéről, hogy minek újítunk fel, alakítunk át egy régi házat, ennyi erővel újat is építhetnénk. Nos, ennek számtalan oka van, megpróbálom őket összeszedni:

IMG_6860

  • A legszimplább magyarázat, hogy nem szeretem az új lakásokat, valahogy nincs olyan jó hangulatuk, a régieket viszont annál inkább kedvelem. Sőt, amióta az eszemet tudom oda vagyok a régi épületekért és minden egyébért is ami régi. Ezért soha egy pillanatig sem fordult meg a fejemben az építkezés gondolata, kizárólag régi házakat keresgéltem.
  • Milyen lenne a világ, ha mindent, ami régi a földbe döngölnénk? Csak azért, mert macera van vele. Ha nem lennének olyan emberek, akik az értéket látják benne és azon vannak, hogy megmentsék, vagy használhatóvá tegyék a mai kor számára? Még akkor is, ha lenne egyszerűbb megoldás. Egyszóval itt nem praktikumról, hanem elvekről van szó és egyáltalán nem zavar, ha ez egy rögösebb út. Sőt, lehet, hogy sokak számára érthetetlen, de még élvezem is.
  • A házunk jó állapotú, tehát nem egy romhalmazt vettünk meg és nem a szarból próbálunk várat építeni. Természetesen van egy csomó dolog, amit fel kell újítani vagy korszerűsíteni, de a Ház 50 cm-es falai egy kb 150 cm mély gránitkő alapon állnak sziklaszilárdan immár 70-80 éve.
  • Biztosan izgalmas egy új építkezés is, amikor a semmiből elkezd kinőni valami, de a régi egészen más. A Ház egyszerűen tiszteletet parancsoló. A megjelenése, a mérete, minden. Olyan nekem, mint egy bölcs öregember, aki sok mindent megélt és korából, tudásából fakadóan alázattal kell felé közelíteni. Lehet azt gondolni, hogy hülye vagyok, hogy kb lélekkel ruházok fel egy épületet, de én a Házra nem, mint a felújításunk tárgyára tekintek, sokkal inkább egy partnerként. Nem az a cél, hogy megerőszakoljuk az átalakítással, hanem hogy együttműködjünk vele. A család része.
  • Végül van az az érzés, amikor először beléptem a Házba. Vidám volt, barátságos, otthonos, annak ellenére, hogy az egésznek „öregnénis” kinézete volt. Rögtön otthonomnak éreztem. Amikor tudod, hogy megvan, hogy ez az, hogy pontosan ezt kerested.

Eddig nem mutattam meg a Ház utcafronti homlokzatát (kivéve egyszer a Házprojekt FB oldalán, de azt nem látták olyan sokan). Elsőre kicsit talán szigorúnak tűnik a tökéletes szimmetria miatt, de ez csak a látszat, belül kedves és jóságos 🙂

IMG_7193

A Házprojekt FB oldalához itt csatlakozhatsz.

*****

Nézz szét az Online Lakberendezési Tanfolyamok között!

– Segítenek, ha vásárlás, felújítás, építkezés előtt állsz

– Megtanulod a lakberendezés alapjait, szabályait, a tervezés menetét

– Megismered, hogy milyen elemekből állnak össze az egyes stílusok és hogyan tudod őket mixelni

A lakás attól lesz otthon, hogy beleviszed az egyéniségedet, személyiségedet! Egy áruházi katalóguslakást nem nagy művészet összerakni, de egy olyat, amire az emberek azt mondják “Nahát! A lakásod pont olyan, mint amilyen Te vagy!” Na ez már egy kicsit összetettebb feladat…

Minden megtanítok az online tanfolyamokon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

 >>> Kattints ide, nézz szét a tanfolyamok között <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics