2014. február 18.

Házprojekt: shaker konyha

Biztos sokan hallottatok már a shaker stílusról. A shakerek egy 19. században alakult amerikai vallási csoport, még ma is léteznek, bár már csak maroknyian vannak. Puritán nézeteiket a bútoraik is követték de míg, mint vallási közösség kihalóban vannak, a lakberendezés terén egyszerű bútoraikkal egy teljes irányzatot alapoztak meg, ami ma is él és virul, sőt. Tömör fa bútoraik egyszerű szerkezetűek, minimális díszítéssel, kizárólag a funkción van a hangsúly, nem a formán.

shaker3

Hogy jön a shaker stílus a Házprojekthez?

Úgy, hogy nagyon sok olyan konyhai inspirációs képem van, amin a konyhabútor ilyen, keretes szerkezetű:

shaker2

shaker4

shaker5

shaker6

Az is elég hosszú folyamat volt, hogy rájöjjek pontosan milyen konyhabútort is szeretnék. Tetszik ez is, az is, vágyom erre is-arra is, de az már egy egészen más kategória, amikor konkretizálni kell a dolgokat és dönteni, hogy mi az ami a saját házunkba kerüljön. Végérvényesen. A konyhabútor nem az a kategória, amit ha megununk csak úgy lecserélünk. És meg kell, hogy mondjam, saját magunknak tervezni ezerszer és egymilliószor nehezebb, mint másnak. Szinte minden döntésben bizonytalankodok, olyanokban is, ami máskor megy mint a karikacsapás. Esküszöm megfordult a fejemben, hogy bevonok egy másik lakberendezőt, aki kívülről, tiszta fejjel látja az egészet.

Visszatérve a konyhához. Sok idő volt, mire mindez tudatosult bennem, de utána még nehezebb volt, mert nem igazán tudtam, hogy keressem ezt a típust. Szerettem volna még több inspirációt. Aztán szembejött egy kép ‘shaker kitchen’ felirattal én meg a homlokomra csaptam. Eszembe nem jutott volna így keresni, annak ellenére, hogy ismerem a shaker stílust, a bútoraik szerkezetét. Ez az egyszerű, puritán forma tökéletes a country, az ipari és még sok egyéb stílushoz is.

shaker7

shaker8

shaker9

shaker10

shaker11

Talán ez a kép kép fejezi ki legjobban azt a stílus mixet, amit elképzeltünk:

shaker12

Képek itt

*****

Találd meg az otthonod stílusát Online tanfolyam

Több stílus is teszik és szeretnél köztük eligazodni?

Szeretnéd tudni, hogyan mixelheted őket? Mik az egyes lakberendezési stílusok sajátosságai?

Milyen színek, anyagok, formák passzolnak hozzá, és mik azok, amikkel nagyon mellé lehet nyúlni?

Végigvesszük a legnépszerűbb lakberendezési stílusokat, megnézzük hogyan lehet őket hazai körülmények között használni. A Stílus tanfolyam II. részében megtanulod hogyan tudod az otthonodba bevinni a személyiségedet, egy kis egyediséget, hogy az tényleg téged tükrözzön! De ennek előfeltétele az I. rész, mert az alapokat itt tanulod meg, ezek nélkül nem fogsz tudni boldogulni a következő szinten.

Minden megtanítok a stílus tanfolyamon, ami ehhez szükséges. Rizsa nélkül, egyszerűen és érthetően!

A tananyag állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhető az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy segítségre van szükséged.

 >>> Kattints ide a stílus tanfolyamért <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics