2013. október 03.

A szép beépített szekrények titka

Sokkal jobban preferálom a beépített szekrényeket, mint a normál szekrényt. Ugyanakkora helyet foglalnak, de a beépített egyedi igényekre szabható és sokkal több minden elfér bennük. Nem utolsó sorban pedig esztétikusabbak, mint az önmagukban álló társaik. Van azonban néhány apróság, ami nagyon is meghatározza, hogy jól néz-e ki és valóban beépítés jellege van-e.

Kétféle beépített szekrény van: az egyik, ami valóban beépített, tehát a fal síkja mögött helyezkedik el, a másik pedig tulajdonképpen ál-beépített, amit a fal előtt alakítunk ki, de úgy, hogy beépítettnek tűnjön.

A két kulcs az ál-beépített szekrényhez: a lábazat és a párkány. Legyen fent lezárása, de úgy, hogy a párkány illeszkedjen a mennyezethez, nincs lehangolóbb látvány, mint egy szép párkány felette egy fél-1 cm rés a plafon és közte. Szintén fontos eleme a lábazat, jó ha a szobában lévő lábazati léc fut előtte is, ettől még kevésbé lesz szekrény érzetünk. És oldalt se hagyjunk réseket.

A valódi beépítettnél is oda kell figyelni ezekre az elemekre, de itt az is elegendő, ha a szekrényünk kap egy keretet.

Fent végigfut a holkerléc a szekrény előtt is:

beepitett szekreny1.jpg

Párkány és sehol egy rés:

beepitett szekreny 2.jpg

beepitett szekreny5.jpg

beepitett szekreny3.jpg

Nem kell, hogy a beépített szekrény egy hatalmas ajtóból álljon:

beepitett szekreny7.jpg

beepitett zekreny4.jpg

Tetőtérbe:

beepitett szekreny6.jpg

beepitett yzekreny7.jpg

Források a képen és itt.

*****

Fontos, hogy a stílusos otthon alapja, hogy mindennek megvan a helye!

Ha nincs, akkor a rendetlenség érzet felülír mindent, a szép burkolatot, a vadiúj kanapé látványát.

A megfelelő tárolás nem arról szól, hogy helyet keresünk a végtelen sok kacatnak, amitől nem tudsz megválni, nem arról szól, hogy mit hova lehet eldugdosni…

Mindent megtanítok a TárolásTan online tanfolyamon!

Egy szemléletmódot kapsz, amit, ha elsajátítasz, akkor örökre elbúcsúzhatsz a selejtezéstől, hiszen semmi feleslegeges dolgod nem lesz! Megfontoltan vásárolsz és nem utolsó sorban ezáltal egy csomó pénzt megspórolhatsz!

A tananyagok állandó jelleggel, mindenféle korlátozás nélkül, bárhonnan, bármikor elérhetőek az online felületen. A tanfolyamokhoz tartozik egy szuper hangulatú zárt FB csoport, ahol bármikor kérdezhetsz, ha elakadsz, vagy kétségeid vannak, megerősítésre lenne szükséged.

>>> Nézd meg a TÁROLÁSTAN online tanfolyamot <<<

Hasonló bejegyzések

Kövess az Instagramon is
@dittakrivarics